Irán rakétákkal támadta Izraelt
Kedd este szóltak a szirénák a zsidó állam egész területén.
„Két területen Irán még békeidőben is a válság peremén táncol” – írta Robert C. Castel.
A nyitókép illusztráció. Fotó: JOHN WESSELS / AFP
Iránnal kapcsolatban osztott meg több értékes gondolatot csütörtökön Robert C. Castel a Facebook-oldalán. A biztonságpolitikai szakértő szerint Irán sokkal sebezhetőbb, mint arra sokan gondolnának. „Edward Luttwak az Unherd-ben igen helyesen mutat rá arra a tényre, hogy Irán energiatermelése és az energia exporttermináljai sokkal sebezhetőbbek mint az atomfegyverprogram. Irán valódi Achilles sarka azonban nem ez, hanem elektromos áram, de főleg az ivóvíz ellátás.
Ezen a két területen a helyzet még békeidőben is a válság peremén táncol.”
– szögezte le a szakértő.
Robert C. Castel arra is rámutatott, hogy az ország nyugati részén vannak ezen „célpontok”. „Ráadásul a célpontok jelentős része az ország jóval sebezhetőbb nyugati részén található. Az elektromos hálózat és/vagy az ivóvíz ellátás elleni csapás hatásai Iránra korlátozódnának” – írta.
A szakértő egy esetleges támadás következményeiről is kifejtette a véleményét. „Egy ilyen támadás súlyos belpolitikai válságot generálhat Iránban, megingatva az amúgy is népszerűtlen rezsimet.
Irán egy jóval sebezhetőbb állam, mint amilyennek első látásra tűnik”
– foglalta össze a véleményét Robert C. Castel.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Kedd este szóltak a szirénák a zsidó állam egész területén.
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.